Közlemények

Közérdekű információk

 

Kedves Szülők!
A tanévet szeptember 1-én megnyitottuk, a normál, átlagos körülmények tervezhetők, de a helyzet fogja meghatározni, hogy milyen döntéseket kell meghozni a gyermekek érdekében.Kérem a kedves szülőket, hogy az épületben jelenlétük csak a legszükségesebb esetben és időtartamban történjen kézfertőtlenítés után, és maszkban. Az otthon felejtett dolgok gyermek után szállítását kérem, hogy mellőzzék! 
 
A taneszköz jegyzéken nem szerepel, de a járványügyi megelőzés érdekében feltétlen tudni kell:
  • Minden tanuló rendelkezzen saját, rendszeresen mosott maszkkal, melynek viselése nem kötelező, de bizonyos helyzetekben szükséges lehet.
  • Textil törölköző helyett papír törölközőt és folyékony szappant bocsátunk rendelkezésre, de lehet saját is.
  • Papírzsebkendője minden tanulónak legyen, melyet köhögés és tüsszentés alkalmával is használni kell – minden használat után pedig a szemetesbe (nem zsebbe, táskába, pláne nem a padba) kell dobni.
  • A lázas gyermeket már reggel otthon kell tartani, orvoshoz vinni. Ha nap közben adódik olyan eset, amikor a gyermeket el kell vinni, fontos, hogy legyen elérhető kontakt személy, ha a szülő távol dolgozik. Gondoljanak erre is, amikor az osztályfőnök adatokat kér.

Szerdától a reggeli gyülekező helyett 7.40-től a főbejáraton kell az épületbe jönni a gyerekeknek. Kézfertőtlenítés után mindenki a terméhez megy, benti cipőt húz, az órát tartó pedagógus ott várja, ahol első órája lesz. Már a bejáratnál érintés mentesen test-hőmérsékletet mérünk, a lázas gyermekeket a szülő kötelessége orvoshoz vinni. Kérem, ne vegyék rossz néven, ha értesítjük Önöket, és kérjük, vigyék el a lázas gyermeket. 

A reggeli ügyeletet kérő gyermekek szülei az intézményvezetőtől írásban kérjék a felügyeletet, írják le a gyermek érkezésének időpontját, valamint, hogy mely napokon kérik. Mellékeljenek munkáltatói igazolást, melyből kiderül, hogy a munkába indulás miatt indokolt a kérés.

A 16 óráig benntartózkodás kötelezettsége alól a felsősök kérhetnek felmentést. (Aki nem kér, automatikusan tanulószobás a gyermeke). A nyomtatványt első nap osztják az osztályfőnökök, szept. 3-ra kell kitöltve, indoklással visszahozni.  (dokumentumok – letöltések között megtalálható) 

Minden egyedül hazajárós alsós gyermeknek az új tanévre szükséges a szülői nyilatkozat, melyből kiderül, hogy érkezés, távozás, vagy mindkettőt önállóan végzi a gyermek.

A kerékpárok helye a tárolóban van, a bicikli lelakatolása a tulajdonos érdeke, mások tulajdonát pedig tiszteletben kell tartani.

Az augusztusban beiratott gyermekek számára pótrendelést adtunk fel, tankönyveik érkezése a későbbiekben várható.

Örömteli új tanévet kívánok kollégáimnak, tanulóinknak és szüleiknek!

Balhegy Gabriella Katalin

intézményvezető 

OOOO
OOOO

Digitális oktatás - szabályok

2020. március 16-tól iskolánk a rendkívüli helyzet miatt átállt a digitális oktatásra, tanév végéig a 4-8. évfolyamok a Microsoft Office365 iskolai csomagját, az alsóbb évfolyamok pedig közösségi zárt felületeket használták. Köszönjük a szülők segítő támogatását! Az alkalmazás során valamennyiünknek szükséges betartani az adatkezelési szabályokat, melyeket itt olvashatnak:

Adatkezelési tájékoztató – Adatkezelési útmutató