Krónika

2018-2019-es tanév eseménytörténete

 

2019. február 23-án  szombaton, Budapesten a Vasas Sportcsarnok volt röplabdásaink úti célja. A Vollé 2020 Röpisuli versenyén iskolánk U13 fiú csapata I. helyen végzett!  Gratulálunk a csapatnak, melynek tagjai: Gönczöl Milán, Dénes Dániel, Kovács Olivér, Vitányi Roland, Polák Andor, Lakatos Norbert és Klapper Csaba tanár úrnak a sikeres felkészítésért!

2019. február 22-én került sor a felsős farsangra. Már hetekkel előbb kezdték tervezni az osztályok, DÖK képviselők a programokat. A tombolatárgyak gyűltek, a hetedikes szülők szervezkedtek. Péntek délután a tornaterem ünnepi díszbe öltözött, a folyosó büfévé alakult. A bált a Jeges tánciskola növendékei nyitották meg. Öröm volt látni, hogy volt, és jelenlegi tanítványok tudásában gyönyörködhettünk. Jó volna, ha sokan fontosnak éreznék, hogy a tánc, nemcsak önmagáról szól, annál szélesebb műveltség átadására képes. Fergeteges sikert aratott a hetedikes fiúk lánytánca, a közönség visszatapsolta őket. Lajos Izabella és Budavári Fanni után a 6. b fiú csapatának tánca kápráztatta el a közönséget.  Az estébe nyúló mulatságon sok játék, tánc és vidámság várta a jelen lévőket. Minden segítőnek, résztvevőnek köszönjük a közreműködést!

2019. február 20-án az ötödik évfolyam Budapestre utazott, hogy a Nemzeti Színházban a János vitéz című előadást megtekintsék. A délelőtt nagy része a közös utazásról és élményről szólt. A program az EFOP 3.3.7 projektnek köszönhetően jött létre. Köszönjük a kísérést Peidlné Kard Anitának és Gergely Gabriellának!

2019. február 19-én Czimbalmos Bíborka 8. a osztályos tanuló a Széchenyi Gimnáziumban megrendezett városi és kistérségi angol nyelvi verseny döntőjében II. helyezést ért el.
Büszkék vagyunk a kiváló teljesítményre, gratulálunk Bíborkának, és felkészítőjének, Farkas László tanár úrnak!

2019. február 15-én elérkezett téltemető ünnepünk, a farsang az alsó tagozaton.  Szülők a gyermekeikkel együtt készültek jelmezek kiválasztásával, elkészítésével, a büféasztalra hozott finomságokkal, süteményekkel, szendvicsekkel.  A rendezvény az osztályok táncával kezdődött.
A 4. a M&M csokijai, a 3. b és 3. a bulizós táncai után az osztályok mutatkoztak be. Voltak kalózok, hercegnők, királylányok, pizza… Több gyermek készült verssel, tánccal a bemutatkozáskor.
A zsűri nagy gondban volt, hiszen ki kellett választania a nyerteseket. Köszönetet mondunk a Szülői Munkaközösségnek, mert a támogatásuk nélkül nem valósulhatott volna meg a jutalmak ilyen széles skálája.
Amíg a zsűri tanácskozott, addig a bálozók ropták a táncot. Fergeteges volt a hangulat, a zenék szövegét a gyerekek is énekelték. A zenét Kovács Péter és csapata szolgáltatta kiváló minőségben.

Minden gyermek kapott egy kis ajándékot. A táncos kategóriában  díjazott lett a 4. a édes csokigolyós csapata, a 3. b táncai és a 4. a osztályos Dénes Regina. Külön oklevelet kapott a legtáncosabb lábú 3. a osztályos Rózsahegyi Krisztofer. A jelmezes kategória fődíját a 4. a osztályos Dénes Kinga nyerte az „Iskola rabja” jelmezéért. A 2. a osztályos Tanács András „Kaszás” jelmeze és Molnár Fanni „Vadász” jelmeze is kiemelt figyelmet érdemel.

Köszönjük a kiváló szervezést Beckerné Nagy Noéminek és Tulipánné Pantya Csillának, a Faluház összes dolgozójának, hogy otthont adtak a rendezvénynek, minden szülőnek, rokonnak, aki jelmezvarrással, szendvicskészítéssel, süteménysütéssel, vagy személyes jelenlétével hozzájárult a rendezvény sikeréhez!

2019. február elejére megérkeztek a Nemzetközi Könyvjelzőcsere várva várt küldeményei. Írországból, Portugáliából, Horvátországból, Litvániából és Hongkongból utaztak ottani gyerekek által készített könyvjelzők. A mieink már novemberben útra keltek, a cseredarabok pedig már Fejérpataky-s diákok könyveiben nyújtózkodnak. Köszönjük a szorgos kezek gazdáinak, hogy távoli országokba küldték jó hírünket, Rónyainé Mayer Piroskának a szervezést, Gáborné Székely Krisztinának, Szentgyörgyi Andreának, Szokoli Attiláné Réti Máriának, Szücs Mariannának, Szokoli Attilának pedig kivitelezéshez nyújtott segítséget!

2019. január végén érkezett meg az ajándékcsomag és oklevél, mely negyedikeseink sikerének gyümölcse: 2. helyezést értek el a Székesfehérvári Népmesepont Kultúrkvíz című versenyén. Gratulálunk a csapat tagjainak: Bodrogi Flórának, Kiss Alexandrának, Molnár Elizának, és a sikeres csapat felkészítőjének, Niku Vasziliszné tanítónőnek!

2019. január 31-én 30 fős felsős csapat utazott Budapestre a Láthatatlan kiállításra. Ez a különleges kiállítóterem arra szolgál, hogy megtapasztalják a látók, hogyan tájékozódnak azok az emberek, akik a látás képességével nem rendelkeznek. Az élménybeszámolók tükrözik a maradandó élményt, amit szereztek a résztvevők. Bebizonyosodott: a tapasztalat alkalmasabb és hatásosabb a legjobb előadásnál. Köszönjük a szervezést és kísérést Kaliczné Barta Györgyi és Bartha Gabriella tanárnőknek és Szabóné Lantos Andreának!

2019. január 25-én nyolcadikos lányaink utaztak Dunaújvárosba, a Széchenyi István Gimnázium népdaléneklési versenyére. A téli influenza által megfogyatkozott csapat derekasan helyt állt, és bronz minősítést szerzett. Gratulálunk a résztvevőknek és Lazáné Asztalos Borbála tanárnőnek a sikeres felkészítésért!

2019. január 22-én az első szünetben valamennyien összegyűltünk a tornateremben. A Magyar Kultúra napján a 3. a osztály produkciójában gyönyörködhettünk, dramatizálták a Himnuszt. Feledhetetlen élmény volt, köszönjük a szereplőknek és Szova Jenő tanár úrnak, hogy felkészítette őket!

2019. január 21-én a felső tagozatosok utaztak Velencére korcsolyázni Peidlné Kard Anita szervezésében. Igaz, hogy a téli szünet után a téli sportoknak kedvezett az időjárás, így volt alkalom a hóban játszani, szánkózni, hógolyózni, de a korcsolyázás is jó dolog. Ez a délutáni program önköltséges volt, a Gyermekeinkért Alapítvány által nyújtott anyagi segítség pedig csökkentette a kiadásokat. Köszönjük!

2019. január 3-án, a téli szünetről visszaérkező elsősöket két új szőnyeg várta. Mivel a meglévő kicsi és kopott volt, két új szőnyeg vásárlásához gyűjtöttünk. A Gyermekeinkért Alapítvány 20 000 Ft-ját csak kicsit kellett megtoldani, kiválasztani és megrendelni segítettek a szülők is – köszönjük! Végre mindenkinek jut hely, számlálni lehet a mintákat, játszani is lehet rajta. Örömmel vették birtokba a gyerekek.

2019

2018. december 21-én elérkezett a naptári év utolsó tanítási napja. Reggel a 3. a osztály karácsonyi műsorában gyönyörködhettünk, majd 11 órára megtelt az I. emeleti folyosó. Alsósok, felsősök, érdeklődő szülők, volt tanítványok jöttek meghallgatni a nyolcadikosok karácsonyi műsorát, melyet Farkas László tanár úr állított össze. A sikeres produkció után osztálykarácsonyok következtek, majd 12 óra körül kiürült az épület. A felnőttek karácsonyát a nyolcadikosok műsora nyitotta meg, majd alkalom nyílt egy pillanatra megállni a mindennapi rohanásban. 

2018. december 20-án délután a 3. a osztályosok a Napfény Idősek Otthonába gyalogoltak tanítóik kíséretében. Az idős néniknél voltak már karácsonyi műsort adni. Nagy örömmel fogadták a gyerekeket, megállapították, hogy milyen sokat nőttek. A karácsonyi előadás szívből szólt, a hallgatóság soraiban szem nem maradt szárazon. A nénik dicsérő szavai mellé sütemény és szörpi is jutott. A mindig eleven gyermekcsapat értékeit Szova Jenő bácsi csalogatta elő – köszönjük! A látogatás fotóit Szentgyörgyi Andrea készítette.

2018. december 16-án, advent 3. vasárnapján együtt ünnepeltünk a település többi lakójával. Kora délután a frissen esett hótól megtisztított  Fő téren sorakozó asztalokra kerültek az „árusok” portékái: asztaldíszek, édesség, sütemény, fára valók, ajándéktárgyak. Valamennyit gyerekek és tanítók, szülők készítették. A hidegben kelendő volt a meleg tea, forró csoki és a punch is. Szólt a zene, a szülőkkel váltásban, társulva a pedagógusok is este 7-ig kitartottak. Szólt a zene, aki mozogni akart, csatlakozott a táncház  résztvevőihez. 3/4 5-kor az alsó tagozat néhány dallal köszöntötte a karácsonyt, gitáron Jenő bácsi kísérte a kórust. Erre az időre benépesült a tér, a szülők, rokonok hallgatták a kicsik produkcióját. A 17 órakor kezdődő ünnepi műsorban több jelenlegi, és volt tanítványunk lépett fel, büszkeség volt látni őket. Közös gyertyagyújtás után az árusok is lebontották az asztalokat. Köszönjük a készítést, csomagolást, kipakolást, árusítást, fagyoskodást. A jó hangulatért, együttlétért érdemes volt! 

2018. december 7-én pénteken tartottuk a felsősök idei Mikulás-buliját. A diákönkormányzat képviselői már hetek óta szervezték a játékokat és a programot. A negyedikesek, mint meghívottak, megtették az első lépést a felső tagozat felé. A kezdeti tartózkodást a játékok utáni közös nevetés, majd a buli végére már önfeledt tánc követte. A Szülői Szervezet jóvoltából a büfé az éheseknek és édes szájúaknak egyaránt kedvezett. Fotók: Sztanoasz Izabel.

2018. december 6-án a Mikulást ünnepeltük. Reggel az alsó tagozat a Faluházban egy kedves bábelőadáson vett részt, majd osztálytermeikben várták a Mikulást. Verssel, dallal, ígéretekkel viszonozták a kiosztott ajándékokat. A 3. a osztály előadást tartott előbb az óvodásoknak, majd alsó tagozatos társaiknak is, mert ezen a napon vehették át okleveleiket a novemberi hónap diákjai. 

2018. december 5-én, délután került lebonyolításra a hagyományos kistérségi Mikulás kupa. Iskolánkat 26 tanuló képviselte, közűlük 21-en dobogós helyen végeztek. (részletek az eredményeknél) Gratulálunk!

2018. december 4-én rendezték meg az Iváncsai Tanuszodában a körzeti úszó diákolimpiát. Csapataink sikeresen szerepeltek, 4×50 m-es váltóban továbbjutottak a megyei döntőbe. Gratulálunk valamennyi résztvevőnek! (Részletek az eredményeknél)  

2018. november 25-én, vasárnap az iskola „A” és”B” fiú röplabda csapata Budapesten járt a „Vollé 2020 Röpsuli” verseny ebben a tanévben első mérkőzésén.
Eredmények: „A” csapat I. helyezés (Gönczöl Milán, Dénes Dániel, Simon Áron, Szentes András, Kovács Olivér)
„B” csapat: II. helyezés (Vitányi Roland, Polák Andor, Lakatos Norbert, Szarka István, Terejánszki Benjámin)

Gratulálunk a csapatoknak és Klapper Csaba tanár úrnak a felkészítésért! Köszönjük az utazáshoz nyújtott segítséget a községi Önkormányzatnak és Szentes Zoltánnak a szurkolást!

2018. novemberében kezdődött a Hankook-pályázat megvalósítása: a kerítés melletti kerékpártároló térkövezése. Sági Sándor Ernő a Hankook dolgozói pályázatán nyerte el iskolánk számára az építőanyag árát, melyet szorgos kezek ebben a hónapban építettek be. Köszönjük Sági Sándornak, Hankook-os munkatársainak, a Gyermekeinkért Alapítványnak, a Szülői Szervezetnek és a Bóna Haus-nak, hogy közreműködtek a sikeres megvalósításban! Vigyázni fogunk rá! 

2018. november 23-án izgatott gyerekek, pedagógusok és szülők utaztak Nagyvenyimre, ahol a hagyományos körzeti mesemondó verseny idei fordulója várta őket. 1-5. évfolyamig a legjobbak képviselték iskolánkat. Az eseménydús délután Balogh Angélának II. helyezést, Almási Balázsnak, Zólyomi Kittinek, Kiss Alexandrának, Szűcs Jázminnak, Liszi Milánnak IV. helyezést eredményezett. Köszönjük a részvételt, a felkészítést, a szurkolást, az utazáshoz nyújtott segítséget!

2018. november 23-án reggel a Szülői Szervezet önkéntesei gyülekeztek az ebédlőben. Az asztalokra rövidesen tálcák, poharak, villák kerültek, szőlőszemek, almaszeletek, banánkarikák, narancsszeletek sorakoztak a poharakban. Második szünetre minden osztályhoz eljutott a vitamindús finomság, amely télidőben hasznos is. Nagyon köszönjük!

2018. november 20-ra postakész állapotban várják hosszú útjukat idei nemzetközi könyvjelzőink. Rónyainé Mayer Piroska szervezésében, Szücs Marianna és Szokoli Attila irányításával készültek a könyvjelzőcsere darabjai. Karácsonyra a világ távoli országaiban találnak gazdára, remélhetőleg örömet szerezve új gazdájuknak. Mi is várjuk rövidesen a postást, hiszen karácsonyra érkeznek a messze, nekünk készült könyvjelzők.

2018. november 17-én sok önkéntes segítő és sportoló részvételével zajlott az idei 12 órás úszóverseny az iváncsai Tanuszodában. Az egész napos rendezvény fő szervezője az Örökmozgó  SE, de társ-egyesületek tagjai, más civilszervezetek is részt vettek a lebonyolításban. Az Iváncsai Nyugdíjas Egyesület és Nagycsaládosok Egyesülete közösen gondoskodtak az energia pótlásáról, míg mások az időmérőknél, eredmények felírásánal segédkeztek. Sokan, jól érezték magukat, Sok tanítványunk, azok szülei, barátai, valamint kollégáink is dolgoztak a nap sikeréért – köszönjük! Fotók: Bíró Ivett

2018. november 8-án és 13-án a III. korcsoport fiú és lány csapata, majd a IV. korcsoport fiú csapata mérkőzött a megyei foorball diákolimpiai döntőn Székesfehérváron. A mindössze néhány hónapja bevezetett sportág lelkes sportolói derekasan helyt álltak a zömében már tapasztalt, rutinos ellenfelekkel szemben. Sokat tanultak, sokat fejlődtek a csapatok ezen a megmérettetésen is. Köszönjük a felkészítést Szentgyörgyi Andreának, a szállítást, szurkolást pedig a lelkes szülőknek! (Részletek az eredmények oldalon és a hálafalon)

2018. november 9-én – tanítás nélküli munkanapunkon, a pályaorientáció jegyében zajlottak a programok. A nyolcadikosok a dunaújvárosi Szakképzés napján vettek részt, voltak meghívott szülők, akik bemutatták szakmájukat, mások filmet vetítettek, virágokat ültettek. A Gyümölcsfeldolgozót idén is meglátogatták a kicsik, jártak az M6 Autópálya Koncessziós Zrt-nél, a Dunaújvárosi Hulladékgazdálkodási Kft. adonyi üzemében, családi gazdaságban. A Baki-trans is vendégül látott egy osztályt, voltak, akik kerékpárra ültek és a mezőgazdasági munkák helyszínén gyarapították ismereteiket, míg a Besnyői termelőszövetkezetben zajló munkát is közelről láthatta a meghívott osztály. A posta dolgozói készségesen mutatták be munkájukat, a tűzoltókhoz is látogatók érkeztek, egy osztályunk pedig a cukrászat szépségeit tapasztalhatta meg. Sokféle szakmát sikerült megismerni ezen a napon.

2018. november 6-án Székesfehérváron I-II. korcsoportos floorball csapataink vettek részt a megyei diákolimpia döntőn. Életük első nagy versenyén hatalmas küzdőszellemük és lelkesedésük szép eredményt hozott, az I. korcsoportos fiúk is és a lányok is III. helyezettek lettek. Köszönjük a felkészítést Szentgyörgyi Andreának, a buzdítást, utaztatást Baki Reginának, Csík Dórának, Juhász Ilonának, Kovácsné Szilvássy Noéminek!

2018. november 5-10-ig az EFOP 3.3.7. pályázat első nagy programja, az Egészséghét zajlik. Minden nap az élményszerű tanulásról szól, nemcsak tanórai keretekben. A havi program tartalmazza a napi terveket, a lebonyolítás után részletesen beszámolunk.

2018. október 20-án részt vett ismét iskolánk csapata a Nagy Vagy játékban, melyet most Érden rendeztek.
 Sok versenyző, erős ellenfelek, jó csapatmunka, nagy győzelmek és bukások jellemezték a napot. Hihetetlen nagy élmény volt, mindenki nagyon jól érezte magát.
Köszönet a nagyon jól teljesítő gyerekeknek: Molnár Elizának, Polák Áronnak, Terejánszki Noelnek, Csoknyai Milánnak, Szabó Flórának és Hidán Katának.
Köszönet a remek szülőknek, és kollégának, akikre mindig lehet számítani: Molnárné Simon Katinkának, Hidán Jenőnek, és Kovács Péternek az aktív részvételért, a szervezésért, felkészítésért Peidlné Kard Anitának!
Köszönet a drukkereknek, akik kevesen voltak, de annál hangosabban buzdították a versenyzőket. 
Csoportunkban az 5. helyet szereztük meg.

2018. október 19-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján különleges napunk volt. A nyolcadik osztály – hagyomány szerint – a Terror Házába látogatott, a többi osztály a jeles nap eseményeivel összefüggésben oldott meg feladatokat. A kódfejtés mindkét tagozaton nagy sikert aratott, de a tank- barikád közötti küzdelem, vagy a transzparenskészítés is népszerű volt. A negyedikesek 1956 métert gyalogoltak, mindenki részt vett kötélhúzásban, megdobálta a szovjet tankot. A felsősök megbirkóztak a Budapesti útvonal tervezéssel a számítógép segítségével, hogy eljussanak a Petőfi térről a Bem térre. Élvezetes, de hasznos volt a délelőtt. Kora délután a felsősök részt vettek a Faluházban a Rivalda MSS ünnepi előadásán.

2018. október 18-án a „B” épület olyan hangos volt, mint egy vásárcsarnok. A standokon vérbeli kereskedők kínálták portékáikat, voltak új gazdára váró plüssállatok, járgányok, babák, hajbavalók, kártya, társasjáték… még felsorolni is sok. A vásár végére sokan „új” játékra cserélték a régit, így nemcsak a kereskedés volt sikeres, de a játékok is jól jártak az új, gondos gazdákkal.

2018. október 15-én már másodszor találkozhattak az iváncsai gyerekek Kovács Attila íróval, akit Holden Rose-ként is ismernek.  A vidám délután a könyvtárban gyorsan eltelt, ahogy a fényképeken is látható. A rendezvény a könyvtárban zajlott, köszönjük Rónyainé Mayer Piroskának a szervezést!

2018. október 8-15 között az Európai Kódolás hónapjának keretében iskolánkban is egymást követték a rendezvények. A CodeWeekEU oldalon látható a részletes, megvalósított program, a Dunaújvárosi Hírlap portálján pedig itt található a cikk, mely az eseményről készült.

2018. október 10-én 1. korcsoportos focistáink 2 csapattal vettek részt a labdarúgó diákolimpia őszi fordulóján Rácalmáson. Mindkét csapatunk 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel végzett. 
Gratulálunk nekik! Köszönjük Peidlné Kard Anitának és a segítő szülőknek, hogy a gyerekek szállításában, lelkesítésében fáradhatatlanok voltak! 

2018. október 8-án rendezték meg az alsó tagozatosok mesemondó versenyét. A legkisebbek közül is voltak vállalkozók, akik bátran álltak ki a közönség elé. Szülők, nagyszülők is jöttek szurkolni, gyönyörködni. Az izgalom is jelen volt, de ez természetes. A zsűrinek komoly feladat volt a helyezési sorrendet felállítani, de megszületett a döntés. Az eredmények oldalon láthatók a dobogósok. Novemberben, a területi fordulón iskolánkat Almási Balázs, Balogh Angéla, Zólyomi Kitti, Kiss Alexandra fogják képviselni.

 

2018. október 6-án a 33. Spar Budapest Maratonon  részt vettek tanítványaink, szülők, és Peidlné Kard Anita, a csapat lelkesítője és motorja.  Volt, aki 2,3 km- t gyalogolt, más 2,3 km- t futott, és a legkitartóbbak bevállalták az 5 km futást.  Kiemelkedő teljesítmény volt. 2,3 km -en az első 20 futóban benne volt a Terejánszki Noel, Palkó Fruzsina, Szarka Péter és Kalteneczker Zsombor. 5 km- en pedig a legjobb 100 versenyző között ért célba Polák Áron hatalmas futásával és Oláh Rajmund óriási kitartásával. Mindenkire nagyon büszkék vagyunk: gyerekre, szülőre egyaránt.

2018. október 5-én az alsósok vidám délutánon vettek részt. Hagyomány szerint a Szülői szervezet az elsősök számára Csibeavatót rendezett. A sok játékos feladatból jutott a tanító néniknek is. A sok játék után valamennyi elsős kisgyerek tényleges iskolapolgár lett, azaz Fejérpataky-s diák.

2018. október 4-5-én az aradi vértanúkra emlékeztünk. Minden osztály mécsest gyújtott, rövid megemlékezést tartott a vértanúk emlékére. A 4. a osztály az iskolarádióban adott műsort, nyolcadikosok pedig az alsóbb évfolyamoknál szerepeltek. 

2018. október 4-én az Európai sporthét keretében második alkalommal rendeztük meg az iskolai mezei futóversenyt. Minden osztály délután a nagy focipályára vonult. A megnyitó után korcsoportonként futották le az adott távot. Köszönjük, hogy szülők, nagyszülők is jöttek biztatni a futókat! A dobogósok érmet és feliratos pólót kaptak.

2018. október 2-án az idei tanév első diákolimpiáján vettünk részt Kulcson. 2. korcsoport labdarúgásban  2 győzelemmel és 1 döntetlennel csoportelső lett. Gratulálunk! 

2018. szeptember 28-án a Népmese napján a negyedik osztály tanulói a mesepalota óvodába látogattak. A korábbi évek hagyománya folytatódott, hogy a kicsiknek mesét olvastak. Az óvodások délutáni pihenőjét tették emlékezetessé a szép mesékkel. A könyvtárban is mese volt: a kicsiknek Piroska néni tartott foglalkozást.

2018. szeptember 26-án a hatodikosok csapata csatlakozott a Világ legnagyobb tanórájához. Az emberiség számára az ENSZ által megfogalmazott 17 világproblémát miután megismerték, saját ötleteiket egy rajzon jelenítették meg. Párban dolgoztak, a rajz is közös munka.

2018. szeptember 22-én tartották az Első autómentes napot Iváncsán. Szombaton reggel a – hűvös idő ellenére – érkeztek vállalkozók a kerékpáros túrára. Kicsik és nagyok, tizenöten az erős szél ellenére kitartóan teljesítették a tervezett távot. A benzinkúttól visszafelé már szelek szárnyán gurultunk. A főtéren a futók melegítettek, a kicsik a piac termében kézműveskedtek. Iskolánkat sok tanuló képviselte, a váltófutásban és az 5 km-es távon is büszkélkedhettek éremmel.

2018. szeptember 21-én zajlott őszi papírgyűjtésünk. Ez a délután a szállítás – kötözés – mérlegelés – felírás – autóra rakodás tevékenységeit jelentette. Köszönjük a kedves néniknek, bácsiknak, akik a kiskocsival, talicskával, kerékpárral érkező gyerekeknek odaadták a gyűjtött papírt! Szintén köszönet illeti a segítő pedagógusokat, szülőket, a kocsin rakodó nagyfiúkat! Eredményes gyűjtésünk osztályok közötti versenyét az alsó tagozaton a 2. a; a felsőben az 5. a nyerte.

2018. szeptember 13-án az első osztályba látogató érkezett. Egy igazi rendőr, aki ráadásul még ajándékot is hozott minden gyereknek! Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által rendelkezésre bocsátott jelképes ajándékok hamar gazdára találtak. Az iskolakezdést emlékezetessé téve a gyermekek kirándulótáskát, foglalkoztató füzetet, fényvisszaverő matricákkal és láthatósági karkötőket vehettek át. Köszönjük!

2018. szeptember 3-án becsengettek, azaz elkezdődött a 2018-2019-es tanév. Még az időjárás is esősre fordult, így az iskola előtti helyszínt módosítani kellett. Minden osztály a termében hallgatta a tanévnyitó ünnepély műsorát. Sztanoasz Loretta és Czimbalmos Lehet első osztályosok kedves verse az első napról szólt az iskolában. Reméljük, hogy várakozásuknak meg tudunk felelni, szabályaink elfogadhatóak és megtanulhatóak. „Az iskola egy nagy kaland, egy felfedezőút”. Az elsősök ennek az útnak az elején járnak, a nagyobbak pedig segítenek nekik eligazodni az újdonságok között. A megújult ebédlő az Önkormányzat és a Szülői szervezet közreműködésével vált ilyen széppé. Vigyázzunk rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük