A program célja

BOLDOGSÁGÓRÁK MAGYARORSZÁGON
a pozitív pszichológia módszereivel

 

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.

2016-ban az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriuma Prof. Oláh Attila vezetésével tudományosan mérte a Boldogságóra program hatékonyságát. A gyerekek kérdőíveket töltöttek ki a Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet, a kutatásvezetők és a pedagógusok együttműködésével, és immár hivatalos a végeredmény: Tudományosan bizonyított, hogy a Boldogságórák hozzájárulnak a gyermekek pozitív lelki fejlődéséhez és belső jólétéhez.

A Boldogságórákat Magyarországon 2014 szeptemberében indította el a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében Bagdi Bella, az alapítvány elnöke.

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”

Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Boldogságóra program fővédnöke

BOLDOGSÁGÓRA, AHOL MINDENKI KITŰNŐRE VIZSGÁZIK

Egyre több országban sikerrel alkalmazzák a Boldogságórákat, amelyeken a diákok csoportosan és egyénileg ismerik meg a boldogság fő összetevőit. Mindeközben olyan gyakorlatok elvégzésére inspirálják őket, amelyek – a boldogságkutatók tapasztalatai alapján – hozzájárulnak a gyerekek boldogságszintjének növekedéséhez. Magyarországon a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében a Boldogság Intézet szakmai csapata egy teljes programot kidolgozott ki a diákok boldogságra való tanítására. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a Boldogságórák csökkentik a tanulók szorongását, miközben erősíti önbizalmukat. Így nemcsak kiegyensúlyozottabbá válnak a gyerekek, de az iskolában is jobban teljesítenek. A Boldogságórák tapasztalataiból születettek meg a Boldogságóra kézikönyvek és munkafüzetek.

A BOLDOGSÁGÓRÁK CÉLJA

A Boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a fiatalok elé, hanem, hogy vezérfonalat adjon az iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására adjon lehetőséget.

Mindezt szigorú empirikus kutatásokkal támasztjuk alá.

TÖBB EZER GYEREK MÁR SIKERESEN ALKALMAZZA

Kíváncsi vagy, hogyan vélekednek a Boldogságórákról elismert pedagógusok, iskolaigazgatók, szülők és a programban részt vevő diákok? Filmünkből az is kiderül, miért állt a program mellé Prof. Dr. Bagdy Emőke és Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára!

EZT ADJÁK NEKED ÉS TANÍTVÁNYAIDNAK A BOLDOGSÁGÓRÁK

A teljes Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Az egyes témakörök sorrendben:

Boldogságfokozó hála

Optimizmus gyakorlása

Kapcsolatok ápolása

Boldogító jócselekedetek

Célok kitűzése és elérése

Megküzdési stratégiák

Apró örömök élvezete

Megbocsátás

Testmozgás

Fenntartható boldogság

Mikor érdemes csatlakoznod csoportoddal, osztályoddal a Boldogságóra programhoz?

Ha fontosnak tartod az értelmi nevelésen túl a gyermekek lelki nevelését.

Ha szeretnéd, hogy az általad nevelt csemeték olyan technikákat tanuljanak, ami segítséget ad számukra a mindennapi életben.

Ha egy fantasztikus osztályközösséget szeretnél kialakítani.

Ha szeretnéd, hogy megfelelő megküzdési stratégiák álljanak az általad nevelt diákok rendelkezésére problémás helyzetekben.

Ha hiszel abban, hogy minden gyermeknek jár a boldogság.

Ha problémás gyerekeket nevelsz és úgy gondolod,valamilyen technikával ki szeretnéd egészíteni módszertani palettádat.

Ha nem problémás gyerekeket nevelsz, de többet szeretnél nekik nyújtani, ha már nem a te óvó szárnyaid alatt lesznek, akkor is könnyebb legyen nekik a felnőtté válás folyamata.

Ha hiszel abban, hogy a pozitív megerősítés kihat a gyermek önismeretének egészséges fejlődésére, teljesítményére és eredményeire, kapcsolataira.

Ha bízol abban, hogy miközben boldogságra tanítasz, Te is egyre boldogabbá válsz.

Ha szülő vagy, és szeretnéd, hogy a gyermeked személyiségfejlesztő és boldogságszintnövelő technikákat tanuljon, mutasd meg az óvodában vagy iskolában a programunkat kedvenc pedagógusodnak.

5 ok, amiért bízhatsz a Boldogságóra Programban

1.       A program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke, aki szakmai tanácsaival segíti a programot. Az ő neve önmagában garancia arra, hogy ez egy olyan program, amit érdemes eljuttatni a gyerekekhez.

2.       Már közel 5000 pedagógus csatlakozott a programhoz, és a harmadik tanévben Böjte Csaba erdélyi gyermekotthonaiban is tartanak már boldogságórákat!

3.       Az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja Prof. Oláh Attila vezetésével a 2015/16-os tanévben tudományosan mérte a program hatékonyságát és a végeredmény: pozitív hatással van a tanulók lelki fejlődésére a boldogságóra!

4.       Immár a negyedik évadot indítjuk el 2018/19-es tanévben, nagyon sok pedagógustól, intézményvezetőtől és tanulótól kaptunk visszajelzéseket, hogy milyen komoly pozitív változásokat hoz az életükbe. 

5.       A programról Prof. Dr. Sonja Lyubomirsky, a nemzetközileg elismert boldogságkutató is elismerően nyilatkozott: “Ez a program mind a tartalmát, mind a platformot tekintve forradalmian új kezdeményezés. Aki végigcsinálja, egészen más emberré válik, mint amikor belefogott.”

Forrás: http://boldogsagora.hu